Sziasztok
Azért hoztam létre ezt a blogot, hogy fancy anyukák blog dömpingjében nyissak egy teret az apukáknak is. Célom, hogy kialakítsunk egy olyan közönséget ahol őszintén megtudjuk beszélni a tapasztalatainkat a gyereknevelésről, megbeszéljük gondolatainkat, kétségeinket, és természetesen minden sz@rt amit hüvelygombáról tudni kell.
Igazából ezt a blogot egy virtuális kocsmaként szeretném üzemeltetni, kár hogy sör nincsen. De mindenki otthon miközben olvassa nyugodtan piszentsen egyet nevemben is.
Magamról pár gondolat Erdős Gábornak hívnak, 34 éves vagyok, aki egy gyönyörű 2 éves fiú apukája. Fiamat Dénesnek hívják. Boldog házasságban élünk feleségemmel Adriennel. Természetesen, mint minden családba a gyerekünk érkezése után nálunk is minden a feje tetejére állt. Az összes barátom, aki már apuka volt, mondogatta, hogy minden meg fog változni, de hát persze én ezt nem hittem el, mert majd én leszek a kivétel, az én fiam egyből ír, olvas számol, nem sír... Hát nem így lett. Egészen az első napig amíg Dénest haza nem hoztuk a kórházból, ez a kép élt bennem, teljesen úgy gondoltam, hogy az én fiam soha nem fog sírni, és simán megugorjuk ezt szülővé válást. Nem tudom mit csinálnak a kórházban a gyerekekkel, de szerintem mielőtt haza engedik a szülőkkel, adnak valami nyugtató löketet, mert 3-4 órát csendben aludt, mi feleségemmel álltunk felette, és önelégülten nyugtáztam, hogy ez pipa én megmondtam. Viszont utána, kemény 3-4-5 óra üvöltés, éhség, hasfájás, stb. Természetesen teljes pánik, összeomlás újra tervezés. Igazából akkor éltem meg egy olyan érzést amit azóta is elraktároztam, mert úgy gondolom az ember életében, nagyon kevés olyan szituáció van az életében, amire nincs ráhatása, és akkor éreztem azt, hogy itt van velünk Dénes aki egy isteni adomány, már azt is nehéz feldolgozni, hogy igen ő a te fiad, te leszel az ő példaképe te fogod megtanítani biciklizni, te mész érte majd a diszkóba, és ez a kis csöppségnek valami baja van mert csak sír és csak sír. Mindent megtennél érte, mindenedet oda adnád neki, csak meg tud nyugtatni, hogy enyhíts az ő fájdalmán vagy éhségén. Úgy gondolom minden férfiember életében ekkor kezdődik el az Apává válás, ettől a pillanattól kezdve jön rá, hogy egy olyan úton indult el amit tud majd egy picit befolyásolni, beleszólni de igazából irányítani sosem. Úgy gondolom, hogy az apaság olyan, hogy mindenki csinálja valahogy, de hogy a végén mi lesz belőle azt senki nem tudja. Sokan kérdezik tőlem, hogy mit tanácsolok, mindenki fél, hogy milyen szülő lesz belőle, hogy fog majd helytállni, azokat az értékeket át fogja-e tudni adni az ő gyerekének... Erre csak egy mondattal tudok megnyugtatni mindenkit: A szeretetet nem lehet túl adagolni.
Ja honnan van az Apagép, az első nap sikertelensége után, viszont sikerült egy olyan jól összeszokott párossá válni a feleségemmel, hogy sikerült egy nagyon szuper kis napirendet kialakítani, illetve egy nagyon jó élet ritmust beállítani Dininek, természetesen nekem ebben sok érdemem nincs, ez a Feleségem profizmusát dicséri, de mint háttér személyzetként teljesen jól helytálltam. Az esti procedúrára már, mint egy robot üzemmódot alkalmaztunk a fürdetéskor megvolt a teljes forgatókönyv mérlegelés, fürdés, kád behozatal, majd kivisz, tej melegítés altatás, esti felkelés etetés stb. és majd egy 3 hét után önironikusan megjegyeztem, hogy már nem is szülők vagyunk hanem Anyagép meg Apagép.
Jöhet a komment cunami csak őszintén, régóta készülök erre blog írására, úgyhogy gyűjtöttem témákat sok ötletem van, nem ígérgetek, de próbálok a heti egy posztra rámenni.